- OCD-s vagy? Akkor gyere el hozzám kitakarítani!
Ez a megnyilvánulás komolytalanságról és az ocd-ről való ismeretek felületességéről tanúskodik. A kényszerbetegség NEM a takarításról szól, ez sokkal több ennél. Igaz, van, akinek a takarítás a kényszere, de ő se jókedvéből csinálja!
- Ne gondolj rá!
Egy kényszerbeteg nem tudja megcsinálni, hogy ne gondoljon rá. Ez a betegség lényege.
- Ne gondolj ezekre a szörnyű dolgokra, mert azzal bevonzod őket!
Ezt. Még. Véletlenül. Se. Ez egy kényszerbeteg legszörnyűbb rémálma...
- Hallgass a szívedre!
Kényszerbetegként én ezt egyszerűen nem tudom értelmezni. Legalábbis úgy vettem észre, hogy a "szívem", ami itt a józan értelem ellentéte, hazudik! Ha a "szívemre" hallgatok, azzal a kényszereimre hallgatok. Egy kényszeres nem támaszkodhat másra, mint a józan eszére - a "szíve" ugyanis teljesen zavart...
- Te nem vagy beteg! Ezt az egészet csak kitalálod!
Talán csak a jó szándék vezérli az embert, aki azzal próbálja biztatni a kényszerest, hogy nincs neki tulajdonképpen semmi baja. De ez többet árt, mint használ. Azt az érzést kelti ugyanis, hogy az illető nem vesz komolyan.
Ezzel az összeállítással semmi más célom nem volt, mint hogy felnyissam a szemeket, és adjak némi támpontot arra nézve, mi is az, ami egy ocd-st elbizonytalanít, elszomorít vagy felidegesít, ha más emberektől hallja. Természetesen nem fogok senki torkának ugrani, ha nekem szegezi a fentiek közül valamelyik mondatot, hanem valószínűleg csak diszkréten mosolyogni fogok, és esetleg elmagyarázom neki, miért is nem működőképes az esetemben az, amit mond.
Remélem, hogy ez a bejegyzésem is hasznos volt azért.
Ölel mindenkit:
Zsú
