Kép forrása: lancasteronline.com
Pár napja írtam arról, hogyan tálald a családodnak, barátaidnak, hogy kényszerbeteg vagy... most ennek az inverze következik, azaz a másik szemszög: mit tegyél, ha a családodban vagy közeli baráti körödben valaki ocd-vel küzd.
Nekem speciel nincsenek extra elvárásaim a szűkebb és tágabb környezetem felé, az a legjobb, ha úgy kezelnek, mint bármelyik másik rendes embert. Ez legtöbbször teljesül is, amiért hálás vagyok. Amikor épp mélypontom van, akkor jól jön egy kis megértés, buksisimi... de ennél több tényleg nem kell.
Azonban minden eset más, és a család vagy a barátok nem ritkán igencsak meg vannak lőve, ha azt tapasztalják, hogy XY mindent 10-szer elmosogat, vagy látják rajta, hogy problémája van és nem mondja el, mi... vagy éppen most szembesültek a diagnózisával, hogy kényszerbeteg. Nekik szól ez a bejegyzés.
Gyakran előfordul, hogy a család is bevonódik a kényszerekbe, vagyis, a fenti példánál maradva, ők is 10-szer elmosogatnak mindent. Ez azonban nem a jó út! Bár ezek elmulasztása heves szorongást válthat ki az illetőből és viták alapja lehet, mégis azt javaslom, ne tegyék! Hosszútávon ez ugyanis csak elmélyíti a kényszereket, és minden csak rosszabbodni fog.
Akkor mégis mit lehet tenni?
Természetesen nem várja senki, hogy maguk találjanak megoldást erre a problémára. Kérjenek szakszerű segítséget! A legjobb, ha a kényszerbeteg családtagot rábeszélik az orvosra és/vagy terápiára. Nagyon jó és hatásos terápiák léteznek manapság. Sokan azonban nem hajlandók orvoshoz menni, akár azért, mert nem hisznek a gyógyulásban, akár azért, mert túlságosan szégyellik a problémájukat. Ilyenkor rengeteg megértésre és türelemre van szükség. Aki ezt a "csomagot" kapta, akár betegként, akár hozzátartozóként, annak biztos, hogy meg kell tanulnia a türelmet és az alázatosságot.
Légy megértő a kényszeres családtaggal, ez rengeteget tud jelenteni! Ha már eljutott odáig, hogy beszél a problémájáról, hallgasd meg türelmesen - de nyugodtan oszlass, ha már "sok" neked, meg fogja érteni. Próbálj nyugodt maradni. Persze mindehhez az is kell, hogy legyenek információid a betegségről - ezekről én is írtam már, de rengeteg más honlapon is olvashatsz a tünetekről és az ocd természetéről. Ezek az infók mind-mind hozzásegítenek a jobb megértéshez és együttműködéshez.
Nehéz egy kényszerbetegnek ezzel az állapottal együtt élni, de az is biztos, hogy a családnak se könnyű. Azonban úgy gondolom, hogy a másik iránti kellő tisztelettel, szeretettel és alázattal ezzel a gonddal is meg lehet birkózni.
Sikeres együttműködést kívánva:
Zsú
