Most néhány javaslat következik, mit is tehetsz, ha felfedezted, hogy te is kényszerbeteg vagy.

• Először is: mindenképpen fordulj orvoshoz! Hidd el, érdemes. Tudom, sokan ijesztegetnek, hogy a pszichiáterek csak gyógyszerrel tömnek, zombit csinálnak belőled stb. de nekem elhiheted, hogy ebből semmi sem igaz! Segítenek. Valószínűleg gyógyszert fogsz kapni, és terápiára is kell majd járnod. Talán kórházba is beutalnak, mint engem, de ettől sem kell megijedni. Oda is csak azért mész, hogy segítsenek rajtad. Én most is szedek gyógyszert. Terápiára nem járok és nem is jártam, de állítólag a kognitív viselkedésterápia igen hatékony. Én is meg fogom próbálni.
• Nem vagy egyedül! Ezt tartsd észben. A kényszerbetegség a webbeteg és a stresszdoktor.hu adatai szerint az emberek 2-3%-át érinti. Magyarország lakossága kb. 10 millió. Ennek 2-3%-a 200-300 000 ember. Ennyien vagyunk ocd-sek, ez egy borzasztó nagy szám... ráadásul nagy a látencia, ugye a kényszerbetegek gyakran titkolják a tüneteiket... még akár ennél is többen lehetünk. Tehát a betegség (sajnos) nagyon is gyakori.

Tegyük fel, egy hónap múlva kapsz időpontot az orvosnál, de addig sem szeretnél szenvedni, ami nagyon is érthető. Vagy kezelés mellett is előfordulnak rosszabb periódusok. Álljon itt egy kis gyorssegély ocd ellen:

• Tölts minél több időt olyan emberek társaságában, akiket szeretsz. Ha másokra figyelsz és nem magadra, az jót tesz.
• Próbáld elkülöníteni egymástól a valós, és a kényszeres gondolataidat. Kényszeres gondolat az, ami kellemetlen, idegen tőled, nem értesz vele egyet, tudod, hogy hülyeség, mégis kénytelen vagy arra gondolni. Tudom, ezt nem lehet elintézni annyival, hogy "ne gondolj rá". De azt meg tudod tenni, hogy felismered, hogy ez a gondolat nem a tiéd, és nem hiszel neki! Innentől kezdve csak hagyd, hadd legyen ott a fejedben - de ne tulajdoníts neki semmi jelentőséget. Ez csak egy gondolat, nem több!
• Akármilyen nehéz is, próbálj ellenállni a kényszercselekvésnek! (Lehet, hogy ehhez először is észre kell venned, mik is a kényszercselekvéseid - nekem sem volt ez egyértelmű.) A kényszergondolatok és a kényszercselekedetek ördögi körét így lehet a legkönnyebben (de attól még mindig nagyon nehezen) megtörni! Ha nem hajtod végre a kényszercselekedetet, az először is borzasztó nagy szorongást fog okozni. De azután meglátod majd, hogy semmi rossz nem történik, ha nem csinálod. Ettől kisebb lesz a szorongás, és meglesz a sikerélmény, hogy "ellen tudtam állni'" :-)

Figyelem! Ezek a gyorssegély-tippek NEM helyettesítik az orvosi kezelést! Ha kényszeres tüneteid vannak, mindenképpen fordulj pszichiáter szakorvoshoz!

Addig viszont, amíg ezt megteszed, remélem, hogy hasznosnak bizonyulnak a tippjeim.

Jobbulást kívánva:

Zsú

Ebben a bejegyzésben azt vesszük górcső alá, melyek a leggyakrabban előforduló kényszergondolatok és kényszercselekedetek.

Kezdjük a kényszergondolatokkal. Amiből nekem már annyiféle volt, mint égen a csillag.

Azt már korábban tisztáztuk, mik is ezek: olyan önkéntelenül felbukkanó kellemetlen, zavaró gondolatok, amelyek súlyos szorongást okoznak, és szinte megbénítják az embert. Intenzitásuk változó lehet, súlyos esetben az egyén képtelen bármi másra is gondolni, és ez jelentősen megnehezíti az életét.

Lássuk, melyek a leggyakoribb kényszergondolatok. A stresszdoktor.hu szerint:

• Fertőzésektől való félelem (magasan a listavezető)
• Beteges kételkedés, bizonytalanság (ezt nem tudom hová tenni: már attól is kényszerbeteg valaki, ha bizonytalan, döntésképtelen? ezt azért nem hiszem - de ez az én személyes véleményem)
• Testi funkciókkal kapcsolatos undor
• Szimmetria/rend igénye (a fertőzésektől való félelem mellett a legismertebb)
• Agresszív gondolatok
• Szexuális gondolatok
• valamint gyakori az is, hogy egy embernek többféle kényszergondolata is van, mint pl. nekem is.

Ezeken kívül léteznek még vallásos, misztikus, babonás kényszergondolatok is (figyelem! ez NEM egyenlő azzal, ha valaki vallásos, vagy egy bizonyos hitrendszer szerint él!), elkerülő kényszergondolatok, félelem attól, hogy elveszítesz valamit, hogy nem kapcsoltad le a villanyt, félelem balesetektől, természeti katasztrófáktól, meg még számtalan egyéb fajta is. Igazából bármilyen téma lehet kényszergondolat, ha az egyre csak betolakszik az agyadba, kellemetlen, és nem tudsz másra gondolni.

Ezek után lássuk a kényszercselekedeteket, melyeket a gondolatok "semlegesítése" érdekében végez az ember, illetve azért, hogy szorongását enyhítse. Említettem már, hogy kényszercselekvései nem minden kényszerbetegnek vannak - akinek csak kényszergondolatai vannak, azt az angol pure-O-nak (az OCD O betűje, azaz Obsessive, mint rögeszmés) nevezi. Egy darabig azt hittem, én is pure-O vagyok - aztán megtudtam, hogy léteznek mentális kényszercselekvések is... ezek külső szemlélő számára láthatatlanok, ezért szinte olyanok, mintha nem is lennének. De vannak.

A leggyakoribb kényszercselekedetek a következők, szintén a stresszdoktor.hu-ról szedve az infót:

• Ellenőrizgetés (lekapcsoltad-e/kihúztad-e/bezártad-e)
• Tisztogatás (ez legtöbbször értelemszerűen a fertőzésektől, beszennyeződésektől való félelem következménye)
• Megszámlálás
• Kérdezgetés, meggyőződés
• Szimmetria/"precízkedés" (amikor a tárgyaknak bizonyos sorrendben kell állniuk, mert különben baj történik)
• Gyűjtögetés

Ezeken kívül léteznek még olyan mentális, belső kényszercselekedetek is, mint pl. kényszeres imádkozás, vagy fogadalomtételek, hogy csak a sajátjaimat említsem. Nekem volt még egy olyan hiedelmem is, hogy ahhoz, hogy az egyik rosszat "kiváltsam", be kell vállalnom valami másik rosszat. Pl. azért, hogy ne legyek rákos, vállalnom kell, hogy helyette Crohn-beteg leszek. Őszintén szólva nem tudom, hogy ez kényszergondolat-e vagy -cselekedet, a kettő néha össze is mosódik.

A kényszercselekedetek nem mindig következnek "logikusan" a kényszergondolatokból (mint pl. beszennyeződéstől való félelem -> takarítás), sőt, teljesen logikátlanok is lehetnek. Én például annak idején, középiskolás koromban megfogadtam, hogy maradok a kollégiumban, amit utáltam, ha elmúlnak a szexuális gondolataim. Következésképpen ha nem tartom be a fogadalmam, akkor a gondolatok valóra fognak válni. (Egyébként nem tartottam be a fogadalmam, mert "rájöttem", hogy ez hülyeség - később aztán, mikor már felnőtt koromban visszatértek ugyanezek a típusú gondolatok, meg voltam győződve róla, hogy emiatt!) Na ugye, hogy ebben semmilyen logika nincsen...

Kicsit úgy érzem, túl sokat elárulok magamról ebben a blogban... még ha a keresztnevemet leszámítva titokban is tartom a kilétemet. De megéri, ha ezzel az őszinteséggel segíthetek másoknak, hogy felismerjék a saját betegségüket, és idejében megfelelő kezelést kapjanak, hogy aztán boldog, teljes életet élhessenek!

(Ja és aki akar, lehet nyugodtan kommentelni, privát üzenetet írni nekem, meg minden.)

Szeretettel ölel mindenkit:

Zsú

Elmesélem tehát a saját kis történetemet a kényszerbetegségről.

Nem tudom, pontosan mióta vagyok kényszerbeteg, mindenesetre 2 éve, 27 évesen diagnosztizáltak, igazából kevert szorongásos zavarral, vagyis van ott még más is az ocd mellett, de akkor is a kényszeresség a fő motívum.

Már gyerekkoromból is emlékszem olyan esetekre, hogy pl. többször, újra és újra ellenőrzöm az iskolatáskámat, mert nem hiszem el, hogy minden könyvemet, füzetemet bepakoltam. Ha anyukám is ellenőrizte a táskámat, akkor nyugodtabb voltam, de amikor ezt nem tudta megtenni, akkor nekem minden bajom volt. Ez egy idő után elmúlt. Volt egy iskolai kirándulás, ott is folyamatosan szorongtam és kb percenként ellenőriztem, hogy megvan-e mindenem. Aztán amikor felszálltunk a hazafele tartó vonatra, akkor hirtelen eszembe jutott a sapkám. Hogy nem tudom, hol van. Pánikba esve felkiáltottam, hogy "a sapkám, a sapkám!" A sapka a fejemen volt... A tanáraim megszidtak, hogy mit ijesztgetem őket, később pedig nevettek rajta. Elég rosszulesett, tekintve, hogy én náluk sokkal jobban meg voltam ijedve, és csak vigyázni akartam a holmimra, ahogy azt otthon kérték... A tárgyak elveszítésétől való félelem is elmúlt. Emlékszem olyan gondolatokra is, hogy a többi ember undorodik tőlem és nem akarnak hozzám érni - ezért igyekeztem elkerülni, hogy bárkihez is hozzáérjek.

Aztán jött a szociális szorongás, a depresszió és a többi... mindez 11 évesen. Ebből csak 18 éves korom körül sikerült kilábalnom.

Gyerekkoromban több pszichológusnál is jártam, mert visszahúzódó voltam, nem nagyon barátkoztam a többiekkel, túl félénk voltam stb. A kényszerbetegséget konkrétan egyikük sem fedezte fel. De lehet, hogy abban az időszakban épp nem is voltak kényszeres tüneteim.

A következő incidensem az ocd-vel 15 éves koromban történt, szexuális, szerelmi tartalmú kényszergondolatokkal... ezt hadd ne részletezzem. Ez a szorongás meg is alapozta a középiskolás "karrieremet", mivel nem tudtam másra gondolni, így ismét csak nem kötöttem barátságokat, nem szórakoztam, mint a többi tini. Magamba fordultam, vagy sétálgattam a városban egyedül, céltalanul. Addig is egyedül lehettem a gondolataimmal, amelyekről fogalmam sem volt, hogy valójában nem az enyémek. Csak szenvedtem. Néhány hónap alatt ez is elmúlt, betudtam a furcsa gondolatokat a kamaszkornak, így megnyugodtam.

Aztán jött az egyetem. Erre az időszakra a szorongásaim nagy részét nagy nehezen sikerült leküzdenem, így lehetett egy pár felhőtlen, boldog évem. Az egyetemi évekre most is nagyon szívesen emlékszem vissza! Tanultam, társaságba jártam, barátkoztam, buliztam, mint minden más normális egyetemista. Azonban a makacs kis kényszergondolatok ekkor is előjöttek hosszabb-rövidebb időszakokra, mindig más álruhába bújva: hol vallási, hol párkapcsolati problémák formájában.

Mindig is volt bennem egy meghatározhatatlan félelem a betegségektől. Mindig más betegségtől. Ez néha egészen enyhe volt, az ocd-m tetőzése idején azonban már olyan erős, hogy nem tudtam tőle aludni, enni, emésztési problémáim voltak, minden bajom volt. A valódi tetőpont viszont az volt, amikor a betegségek mellett ismét visszatértek a szexuális tartalmú gondolatok. Ekkor már tényleg padlón voltam. Végül az interneten történő keresgélés során véletlenül rátaláltam a "kényszergondolat" kifejezésre. Egy népszerű fórumon tett fel valaki kérdést ezzel kapcsolatban. Írtam a kérdés feltevőjének, és megtudtam tőle, hogy bizony nekem is kényszergondolataim vannak. Utánaolvastam a kényszerbetegségnek, és a tünetek, a jellemzés, minden illett rám. Úgy ért ez, mint a megvilágosodás! Sőt, rájöttem arra is, amit addig nem tudtam: hogy az életem során többször, többféle formában fellépő gondolatok is mind-mind rögeszmék, kényszerképzetek voltak! Hallottam már korábban is a kényszerbetegségről, de kb. csak annyit tudtam róla, hogy ezek a betegek állandóan tisztogatnak meg rendezgetnek... ezzel pedig nem tudtam azonosulni, nekem ilyesfajta dolgaim pont nem voltak. Ám megtudtam, hogy az ocd sokkal, sokkal több ennél, mi több, én is ebben szenvedek!

A következő pont tehát az volt, hogy elmentem egy pszichiáterhez. Aki beutalt a kórházba. Ettől először megijedtem, de aztán arra gondoltam, hogy végül is azért leszek ott, hogy segítsenek nekem. Négy vagy öt hetet töltöttem pszichiátrián, már nem emlékszem, hogy pontosan mennyit. Gyógyszert kaptam, illetve csoportos foglalkozásokon vettem részt. Az első időszak nem volt épp egy fáklyásmenet... de mondtam magamnak, TÜRELEM, a gyógyulást nem adják ingyen! És fokozatosan kezdtem egyre jobban lenni.

Ma már ott tartok, hogy szinte teljesen tünetmentes vagyok, már csak néha jönnek elő a szorongásaim és a kényszergondolataim 1-2 napokra. Most pont ilyen rosszabb 1-2 napon vagyok (azt hiszem) túl... de csak türelem. Nem lehet minden tökéletes.

Most is tartok attól, hogy nem írtam le mindent, amit "kellett volna"... vajon ez is kényszeres tünet? :-) No nem baj, ha valamit kihagytam, azt majd leírom legközelebb.

Mindenkit üdvözöl:

Zsú

Lássuk, mi is az a kényszerbetegség, amelyben én is szenvedek.

A webbeteg szerint: "A szorongásos betegségek közé tartozó kényszerbetegségen, más néven obszesszív-kompulzív zavaron (OCD), a kényszergondolatokkal és/vagy kényszercselekedetekkel járó tartós, az egyén életét jelentősen megnehezítő állapotot értjük". Tehát ez egy szorongásos zavar, melynek alapja egy vagy több vissza-visszatérő, kellemetlen gondolat. Ennek témája igen változatos lehet, a tisztaságtól elkezdve a szexuális gondolatokon át a természeti katasztrófáktól való félelemig. A szorongást enyhítendő, a beteg különböző kényszercselekvéseket végez, amelyek nemritkán semmilyen logikai kapcsolatban nem állnak a kényszergondolattal (pl. bizonyos sorrendbe rendez tárgyakat, hogy a szerettei halála ne következzen be). Ez azonban csak kis időre hoz enyhülést.

Fontos, hogy a beteg tisztában van vele, hogy ezek a gondolatok hülyeségek, és a cselekvéseinek nincs értelme, mégsem tudja kiverni őket a fejéből. Mivel érzékeli, hogy a dolgai nem teljesen normálisak, igyekszik gondolatait és cselekedeteit mindenki elől titkolni. Ez különbözteti meg a kényszerbetegséget a pszichózisoktól; ez utóbbi esetben a betegnek nincs betegségtudata (pl. azt képzeli, hogy megszállták az ufók, és szerinte ez teljesen normális).

Előfordul, hogy valakinek csak kényszergondolatai vannak, kényszercselekedetek nélkül (az angol ezt pure-O-nak hívja), és ennek fordítottja is: kényszercselekedetek kényszergondolatok nélkül.

A kényszeres gondolkodás NEM egyenlő a negatív gondolkodással! Sőt, egy alapvetően pozitív életszemléletű ember is lehet kényszerbeteg. A különbség: a negatívan gondolkodó ember a rossz dolgokra reflektál az életében: már megint nem talált parkolóhelyet, rossz a munkahelyi légkör, elvesztette az állását, a férje/felesége nem elég kedves hozzá stb. Ő, ha akarja, el tudja terelni a figyelmét a gondolatairól, és nem egész nap ez jár a fejében. Ezzel szemben a kényszeres gondolatai akaratlanul, önkéntelenül bukkannak fel, és hiába nem akar arra gondolni az illető, ám egyszerűen nem tud másra gondolni. Mint amikor beakad a lemezjátszó. Ez pedig súlyos szorongással jár.

A kényszerbetegséget leggyakrabban gyógyszerrel és pszichoterápiával kezelik. Mára már jelentős eredmény, akár a teljes tünetmentesség is elérhető.

Következő bejegyzésemben a saját történetemet mesélem majd el.

Üdv mindenkinek:

Zsú

Ezt a blogot azzal a céllal hoztam létre, hogy ismertessem a kényszerbetegség (rögeszmés-kényszeres zavar, obsessive compulsive disorder, OCD) mibenlétét és eközben a saját történetemet is elmeséljem. Ezt abban a reményben teszem, hogy Nektek is tudok vele segíteni - aki maga ocd-s, annak azért, akinek van a családjában kényszerbeteg, annak azért, aki pedig csak szimplán kíváncsi, remélem, hogy annak is hasznosak lesznek a bejegyzéseim.

Én magam is kényszerbeteg vagyok ki tudja hány éve, de 2 éve, 27 évesen diagnosztizáltak és ekkor vette kezdetét a kezelésem. Most gyógyszerekkel tünetmentes vagyok. Normális életem van: dolgozom, két kórusban énekelek, barátokkal vagyok, regényeket/novellákat írok, és nemrégen elkezdtem edzőterembe járni. Élek. Amit sok-sok korábbi évemről sajnos nem mondhatok el... nagyon mélyről jöttem fel idáig, és azt gondolom, igazi sikertörténet az enyém. Nem mintha nem akadnának most is rosszabb napjaim. De ahhoz képest, hogy mi volt régen, és mi van most - óriási a távolság. Arra gondolok, amire én akarok - és ezt valódi sikerként élem meg. A további bejegyzéseimben erről a folyamatról is mesélek majd.

Idő hiányában nem tudom megígérni, hogy gyakran írok, de igyekszem összehozni legalább heti 1-2 bejegyzést.

Üdvözlet mindenkinek:

Zsú